Térdet hajt a novemberi alkonyat.
A szél kisöpri sírok közt az utakat.
Ünnepre készül ez a fáradt őszi nap.

Hófehér keblű krizanténok,
Átölelik a gyertyafényes sírokat.
Csend ül az akácfák alatt.
Halkan beszél, ki szólni akar,
Méltóság és tisztelet -
Ez jár a halottaknak.
Megkövetni élőknek a múltat.
Üdvözölni a halott barátokat.
Gyújts egy szál gyertyát magadnak,
Majd imádkoznak érted a halottak.
Hófehér lelked világítsa
A gyertyafényed, hogy
Az életed igaz emberként éljed.
Kisérjenek utadon,
A MINDENSZENTEKI FÉNYEK

Wass Albert

        Vágy és öröm

Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon.
Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész.
Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy.
Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Öt könnycsepp

Az első csepp az örömé.
Felfedeztelek magamban.
A csepp, mellyel fájó múltam
Felragyogva nem tagadtam.

Második csepp: a reményé.
Bennem élsz. Magammá teszel.
Egyetlen gondolatomra
Létem királynője leszel.

A harmadik csepp kérdés.
És vajon én benned élek?
Vagy balga, naiv gyermekként
Valótlan álmot remélek?

A negyedik csepp fájdalom.
Kacagva oltja társait.
Így jár egy buta gyermek, ha
Élni hagyja szép álmait.

Az utolsó csepp az enyém!
Miattad hull, de nem érted.
Letöröm szívem darabját
És eldobom. Te nem kérted.

"Fáradt vagy élni? Igen, egy napon úgy érzed, túlságos feladatra vállalkoztál, mikor embernek születtél e földre. Túl sok volt az ellenállás, a kiszámíthatatlan, az ellenséges, az aljas, a reménytelen, túl sok volt a feladat, túl sok a szenvedés, a csalódás. De nem gondolod-e, nem érzed-e, hogy éppen ez a reménytelenség, ez a ,,túl", ez a ,,sok" adott rangot és értelmet életednek? Nem érzed-e, hogy feladatod volt, személyes dolgod? Nem érzed-e, hogy a természet, mely olyan esztelenül túloz és pazarol, megtisztelt azzal, hogy embernek alkotott és emberi mértékben szabta ki feladatod a földön? Mi lehetsz más, mint fáradt? Ez volt a dolgod: hogy élj és elfáradjál."

(Márai: Füves könyv)

Latinovics Zoltán levele Ruttkai Évához
/részlet/

Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos.

R. Burns :

 HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN

Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át!
S ha körülzúgna sors-vihar
rémségesen, rémségesen:
szívemben volna házad,
oszd meg velem, oszd meg velem!

Volna köröttem zord vadon,
sötét, veszett, sötét, veszett;
mennyország volna nékem az
együtt veled, együtt veled!
S ha volnék minden föld ura
az ég alatt, az ég alatt:
koronám legszebb ékköve
volnál magad, volnál magad!

(Weöres Sándor ford.)

Szép Ernő

             Ne higgy!

Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
Ami kegyetlen, ami gaz,
Mi ocsmány és alávaló
Ne hidd, ne hidd, ami való.

Hazugság, amit a lap ír,
Félrebeszél az a papír.
Meredt szemekkel aki súg
az mind gyalázatos hazug.

Ugratnak, játszanak veled.
Nem lehet az! Hogy képzeled?
Nem hiheted, ha van hited,
Gazember vagy, ha elhiszed.

Ne hidd el, ne hidd el, mi gaz,
Ordítsd az égre: nem igaz!
Szeme közé kacagj neki,
Ki a borzasztót hirdeti.

Hallod? Ne hidd, mi rút, mi vad,
Mi undort és gyötrelmet ad.
A fényképed, meg a tavasz,
S az Igazság, az az igaz.

Csak ami szép, jó, mind igaz.
Mit álltál, az az igaz.
Mi nem divat, mi nem haló.
Az, ami örökkévaló.

Csak a kedvesség, az öröm,
A pardon, meg a köszönöm,
A gyöngédség, a figyelem,
Csak az az igaz idelenn.

Csak a segítség, a vigasz,
A barátság az az igaz.
Csak az a gyémánt szeretet,
S a szívekre veretett.

Belénk döfték a kést, ne hidd,
Kiszaggathatják beleid,
Míg lélegzel és eszmél agyad,
A bűnt tagadd, tagadd, tagadd!

Megmarkolom két válladat,
Szemembe nézz, ne hagyd magad!
Tiszta maradj, maradj szabad,
Ne bukj el, meg ne add magad!

Légy tiszta, hős légy,
Légy erős, holt részeg légy, légy eszelős,
A Földre a felhőkből tekints.
Te légy az Isten, hogyha nincs!

A barátság klasszikus kapcsolat,s a mai ember a klasszikus kapcsolathoz KICSINY.

 (Hamvas Béla)

Barátom, társam, testvérem, ember! Még mindig nem tudsz beletörődni abba, hogy egyedül vagy?
Még mindig azt hiszed, bolygó vagy, mely egy másik bolygóban társára talál; hogy fűszál vagy és sokadmagaddal rét leszel; hogy hangya vagy, és sokan vagytok egymás segítségére a hangyabolyban? Vagy azt hiszed, farkas vagy, s ha együtt ordítasz a többivel, megtűrnek maguk között talán?
De értsd meg hát végre, értsed meg és hidd el, hogy egyedül vagy! Nem vagy bolygó, sem fű, sem bogár, csak ember vagy, örökké társtalan. Simogatásban, csókban, ölelésben és könnyben, szeretetben és szánalomban, mindig, mindenütt magányos maradsz.
Kérdezd csak meg a csendet, mely körülvesz, mikor álmatlanul fetrengsz ágyadon, a könnyedet, mely letörletlenül pereg pillád alól, a kiáltásod, amelynek visszhangja nincsen, kérdezd meg őket, van-e valakid?
A villámot kérdezd, mely a házadba csap, a két kitárt karodat kérdezd, mely ereje fogytán lecsuklik, Jézus sebeit kérdezd meg, kérj feleletet Jehova bosszúálló szemétől követelj választ a kérdésedre, nem vagy-e egyedül?
És mégis, mégis, tárd ki a két karod, inaszakadtáig ölelésre tárd, szíved, ha vérzik is, tenyeredre tedd, magasra emeld, hogy lássék, messzire, és kiálts, ha ronggyá szakad is a tüdőd, őrtálló katona, posztodon maradj! Ha köd ereszkedik le, ha dér szitál reád, ha ágyútűzben állsz, vagy végigver a vihar, te tárd ki a két karod, ölelésre tárd, mert hátha egyszer kisüt még a nap, valahonnan tán nyúl egy kéz feléd, hogy hidat verjen a parttalan folyón, mely elválasztja az embertől az embert.”

/ B. Radó Lili /

Assisi Szent Ferenc

 Ima

Uram, tégy engem békéd
eszközévé, hogy szeressek
ott, ahol gyűlölnek,

Hogy megbocsássak ott,
ahol megbántanak,
Hogy összekössek,
ahol széthúzás van,

Hogy reménységet keltsek,
ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak,
ahol sötétség uralkodik,

Hogy örömöt hozzak oda,
ahol gond tanyázik.
Ó, Uram, segíts meg,
hogy törekedjem,

Nem arra,
hogy megvigasztaljanak,
Hanem, hogy én
megvigasztaljak,

Nem arra,
hogy szeressenek,
hanem arra,
hogy szeressek.

Mert aki így ad,
az kapni fog,
Aki elveszíti magát,
az talál,

Aki megbocsát,
annak megbocsátanak,

Aki meghal,
az fölébred
az örök életre.

A felebarát a te másod: így kell szeretned

Ha sír, vele fogsz sírni, és vele együtt nevetsz, ha nevet. Ha tudatlan, te is tudatlanná leszel vele együtt, és ha elvesztette apját, fájdalmában eggyé leszel vele.
Krisztus testének két tagja vagytok, te meg ő. Hogy az egyik vagy a másik tag szenved, számodra mindegy.
Mert mindkettőtök Atyja: Isten. És neked csak ez a fontos.
Igyekezz nem kitérni a szeretet elől. Minden egyes ember felebarátod, akivel találkozol: akár szegény, akár gazdag, akár szép, akár csúnya, akár tudós, akár tudatlan, szent vagy bűnös, hazád fia vagy idegen, pap vagy világi! - bárki.
Igyekezz azt szeretni, aki az életnek ebben a pillanatában utadba kerül. Akkor lelkeden eddig fel nem ismert új csírák fognak ébredezni.

 Ezek majd tartalmat adnak életednek, és ezernyi kérdésedre feleletet.

Aki állandóan lelkeket akar ápolni és felebarátainak szolgálni, annak Isten által gondozott lelket kell magában hordoznia. (Kroecker)


 

A tanítványok rendkívüli szomorúságának az oka az Úr halála volt. Ez a szomorúság örömre fordult, amikor Jézus Krisztus halottaiból feltámadt és megjelent közöttük. Ugyanígy kell, hogy örömre változzék ma is a hívők minden szomorúsága, még a legkeservesebbek is, amelyek pedig úgy látszanak, mintha mindörökké a keserűség forrásává kellene lenniük az életünkben.

Minél nagyobb valahol a szomorúság, annál több lehet ott az öröm. Ha egy halom fájdalmam van, az Úr hatalma egy nagy hegynyi örömre fordítja azt. Minél keservesebb a baj, annál édesebb az Úr vigasztalása: ha az inga magasra lendül jobbra, ugyanolyan magasra fog kilendülni balra is. A fájdalmakat a velük kapcsolatban megtapasztalt örömök teszik emlékezetessé, és ha szembeállítjuk egyiket a másikkal, az öröm gyémántjai kiragyognak a fekete háttérből.

Jöjj, én lelkem, örvendezzél. Még egy kis idő, és olyan boldog leszek, amilyen komor most vagyok. Az Úr Jézus azt ígéri. hogy a mennyei gyógyszer" örömre fogja változtatni szomorúságomat. Nem tudom, hogyan lesz ez lehetséges, de hiszek benne, és már előre énekelek boldog reménységben. A szellem szomorúsága nem tart sokáig. Nemsokára ott leszek az örvendezők között, velük együtt dicsérem az Urat szüntelen, és irgalmáról énekelek, mert megszabadított a nagy megpróbáltatásokbó


C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből